2026.10.16.
Egyetemre hangolva – ilyen volt az ELTEfeszt 2026
ELTEFeszt 2026

Október 16-án ismét a középiskolásoké volt a Trefort-kert: közel ötezren látogattak el az ELTEfesztre, hogy megismerkedjenek az egyetem képzéseivel, kutatásaival és közösségi életével. A továbbtanulásról szóló előadások és a karok változatos programjai mellett idén először az ELTE hallgatóinak zenekarai és DJ-i is bemutatkozási lehetőséget kaptak.

A nap a Gólyavárban indult, ahol Nagy Anna Dorottya, az ELTE Hallgatói Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket. Beszédében az ELTE sokszínű közösségét és az egyetemi évek alatt születő, akár életre szóló barátságokat hangsúlyozta. 

Darázs Lénárd, az ELTE rektora az egyetem közel négyszáz éves hagyományairól, folyamatos megújulásáról és szakmai elismertségéről beszélt. Kiemelte, hogy az ELTE a magyar felsőoktatás zászlóshajó intézménye, amelynek társadalmi, gazdasági és munkaerőpiaci súlya az itt szerzett diploma értékében is megmutatkozik. Az egyetem végzett hallgatói közül sokan töltenek be meghatározó szerepet a tudományban, a gazdaságban, a kultúrában és a közéletben, munkájukkal a társadalom alakulására is hatással vannak. Az egyetem így messze túlmutat saját falain: jelenlegi és egykori hallgatóin, valamint az egyetemi évek alatt kialakuló szakmai és személyes kapcsolatokon keresztül a társadalom széles rétegeihez kötődik.

ELTEFeszt 2026


A felvételi előtt állóknak Cseszregi Tamás, az egyetem oktatási igazgatója foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat, külön kitérve a megújult pontszámítási rendszerre. Arra biztatta a fiatalokat, hogy időben tájékozódjanak a kiszemelt szakok felvételi követelményeiről, és tudatosan tervezzék meg a felkészülésüket. Az emelt szintű érettségi akkor is előnyös lehet, ha az adott szak nem írja elő, a felvételi követelményeknek azonban mindenképpen érdemes utánanézni az ELTE felvételi oldalán és a Felvi.hu-n.

Az egyetemi évek megtervezéséhez a pénzügyi szempontok is hozzátartoznak. Márkus Attila, a Diákhitel Központ felsőoktatási szakértője a felsőoktatás várható költségeiről, az elérhető támogatási és finanszírozási lehetőségekről, valamint a diákhitel felvétele előtt mérlegelendő szempontokról adott gyakorlati tanácsokat.

A közélet kérdéseitől a jövő technológiáiig

A karok és szervezeti egységek változatos programokkal készültek, így a középiskolások a képzések mellett aktuális társadalmi kérdésekkel, izgalmas kutatási témákkal és a tudomány sokféle megközelítésével is találkozhattak. Az előadások és beszélgetések a továbbtanulás szempontjából is hasznos ismereteket kínáltak, de olyan kérdéseket is közelebb hoztak a diákokhoz, amelyekkel a hétköznapokban vagy az iskolában ritkán találkoznak ilyen mélységben. Az ELTEfeszt így a pályaválasztás mellett a világ aktuális kérdéseinek megismeréséhez is új szempontokat adott. Az ELTE NEXT közössége pedig abban segít, hogy a középiskolások már a továbbtanulás előtt kapcsolatokat építsenek, és megismerjék az ELTE-s hallgatói életet.

ELTEFeszt 2026


A jog és a közélet kérdései a mindennapi életből vett példákon keresztül jelentek meg. Mitől lesz jogilag érvényes egy ígéret? Hogyan lehet előre jelezni a politikai folyamatokat, és milyen kihívásokkal szembesül Budapest a droghasználat terén? Török Gábor politikai elemző a politikai előrejelzések világáról beszélt, Sárosi Péter, a Drogriporter alapítója pedig a fővárosi droghelyzetről szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt. A programok a büntetőjog és a jogi felelősség kérdéseit is körbejárták.

A bölcsészet- és társadalomtudományok iránt érdeklődők Shakespeare 21. századi jelentőségéről, a képregények új hőseiről és a második világháború titkos diplomáciájáról is hallhattak. A társadalmi egyenlőtlenségek, a globalizáció, a digitalizáció és az emberi kapcsolatok szintén fontos témái voltak a programoknak.

A gazdasági témák között a képzések, a hallgatói élet és a diploma utáni karrierlehetőségek is helyet kaptak. Az interaktív kerekasztal-beszélgetéseken a középiskolások oktatóktól és hallgatóktól kérdezhettek.

A természettudományok és a technológia területéről többek között a gerincesek légzésének evolúciója, a megújuló energiaforrások, a mesterséges intelligencia rákkutatásban betöltött szerepe és az Andok klíma- és környezetváltozását vizsgáló mérőrendszerek kerültek szóba. Az informatika iránt érdeklődők a kvantumfizikán alapuló titkosítással, a drónok és szenzorok alkalmazásával, valamint a mobilalkalmazás-fejlesztéssel is megismerkedhettek.

ELTEFeszt 2026

Tanulás és jóllét a digitális korban

A gyógypedagógia és a tanárképzés programjai a kipróbálásra is lehetőséget adtak: a résztvevők beszédtechnikai gyakorlatokon vehettek részt, megismerhették a gyógypedagógusok munkájának kihívásait, és interaktív foglalkozásokon gondolkodhattak a pedagógussá válásról. A klímaváltozás dilemmáit feldolgozó bemutatóóra azt is megmutatta, hogyan jelenhetnek meg a mai világ összetett kérdései az iskolai oktatásban.

Hogyan hat a mesterséges intelligencia a pszichológiára? Mit érdemes tudni a kamaszok mentális jóllétéről, és hogyan lehet hatékonyabban tanulni? A pszichológiai programok olyan kérdéseket állítottak középpontba, amelyek a középiskolások mindennapjaihoz is közel állnak. A terápiás kutyákkal kiegészített interaktív foglalkozáson az ember és az állatok kapcsolatának pszichológiai vonatkozásaival is megismerkedhettek a látogatók.

ELTEFeszt 2026

Az egyetemi élet a tanórákon túl is tartogat lehetőségeket

Az ELTEfeszt nemcsak a szakokról és a kutatásokról szólt, hanem arról is, milyen lehetőségeket kínál az egyetemi élet a tanórákon túl. A látogatók a hallgatói kezdeményezésekről és a nemzetközi lehetőségekről is tájékozódhattak, az Erasmus+ program keretében elérhető ösztöndíjakról és szakmai gyakorlatokról, valamint a CHARM-EU kínálatáról is információt kaphattak.

Idén először külön zenei blokk is helyet kapott a programban: az ELTE hallgatói zenekarai és DJ-i is színpadra léphettek. A Könyvtár Klubban REBA, DJ Földi Miklós, a Félnyolc Zenekar, Karno, a Salmon Footsteps, a Melankólia és DJ Balmier zenéje tette teljessé a fesztiválhangulatot.

Az ELTEfeszt egy napba sűrítette az egyetem képzéseinek, kutatásainak és közösségi életének sokszínűségét. A középiskolások így nemcsak a továbbtanulásról tájékozódhattak, hanem arról is képet kaphattak, milyen lehet ELTE-s hallgatónak lenni.